2014. december 5., péntek

Pótlások hete

És igen, elérkeztünk a szorgalmi időszak végéhez! Gyakorlatilag. Jövő héten ugyan még van tanítás, de ez lesz a már sokat emlegetett pótlások hete. Ez annyit jelent, hogy csak azok az órák lesznek megtartva, amelyekből félév közben maradt el egy-kettő. Ez a gyakorlatok közül egyedül az angol–magyar tolmácsolás órát érintette, de itt a tanárnő (és a csoport) úgy döntött, nem lesz szükség erre a plusz egy órára, és fordítsuk inkább az időnket és energiánkat a vizsgákra való felkészülésre.

Az előadásaink közül Klaudy tanárnő óráiból egy sem maradt el (gondolok itt a félév elején megtartott nyelvhelyességi előadásokra és a fordításelméletre). Horváth Ildikó tanárnő egyik héten nem tudta megtartani a tolmácsolás előadást, így az utolsóra jövő hétfőn kerül sor. Eszenyi Réka tanárnő a félév elején két szerdán is elfoglalt volt, tehát két európai tanulmányok óra is elmaradt. Ezek egyikét már a félév során bepótoltuk egy pénteki napon, a másikat pedig jövő szerdán tesszük meg. 

Természetesen ez a pótlásos rendszer nem érinti azokat a tantárgyakat, amelyek nem a Fordító- és Tolmácsképző Tanszék gondozásában vannak, tehát a szabad kredites tárgyaim ugyanúgy meg lesznek tartva, mint egyébként. (Legjobb tudomásom szerint nincs még egy tanszék, amely alkalmazná ezt a rendszert.) Tehát az interkulturális kommunikáció és a hallássérültek idegennyelv-tanulása előadások az utolsó héten is aktuálisak lesznek.

Hogy érezzétek, mennyire szellős így ez a hét, be is illesztem ide a jövő heti órarendemet:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése