2015. április 19., vasárnap

Angol–magyar fordítástechnika 2.


Óra címe: Fordítástechnika BA II
Kód: BMA-FTOD-216/A1
Típus: gyakorlat
Oktató: Sellei Iván

Az előző félévhez képest itt is kevés változás tapasztalható. Továbbra is hasonló terjedelmű szövegekkel foglalkozunk, az óra menete is szinte ugyanaz, illetve az értékelés módja sem változik. Egy-két apróságban azonban mégis tapasztalható eltérés az előző és a jelenlegi félév között, így szerencsére azért lesz miről írnom ebben a bejegyzésben is :D

Először is, értelemszerűen nehezebbek a fordítások. Jelenleg éppen az utolsó házi feladattal bíbelődöm (két hét múlva ZH, utána héten értékelés, utána meg már csak a pótlások hete marad), és mit ne mondjak, komoly kihívást jelent. Első félévben a leküzdésre váró akadályok 70–75%-a a pontos magyar megfogalmazásban rejlett, most viszont már sokkal nagyobb teret kap az, hogy egyáltalán sikerül-e helyesen értelmeznünk a forrásszöveget, megérteni az utalásokat stb. Maga Iván is hangoztatja, hogy ezek már nagyon nehéz szövegek, és teljes mértékben igazat adok neki.

Egy másik változás a demonstrátori "pozíció" megjelenése. Még előző félév végén, az utolsó, értékeléssel töltött órán Iván felkért három diákot, hogy a következő (azaz a jelenlegi) szemeszter során ún. demonstrátorként működjenek közre. Ez annyit jelent, hogy a fordított szövegekről a házi feladatok megbeszélése előtt egy kisebb előadást kell tartani, előre megadott szempontok alapján. (Pl. a kiadványról, amelyben a szöveg maga megjelent; a cikk szerzőjéről; a fordítási nehézségekről stb.) Így ebben a félévben majdnem minden órán meghallgatthattunk valakit.

Eredetileg tehát Iván három személynek ajánlotta fel, és három személy fogadta el ezt a plusz feladatot (mert természetesen opcionális volt a lehetőség elfogadása). A szemeszter során azonban kisebb-nagyobb változásokat követően végül úgy alakult, hogy öten is adtak/adnak elő, ki egyszer, ki kétszer.

Ez az óra egyike azoknak, ahol valóban észrevehető a szintlépés az első félévhez képest, és ennek megfelelően több energia- és időráfordítást is kívántak ezek a házi feladatok, mint a korábbiak. (Persze csak a magam nevében beszélhetek – nem tudom, a többiek is így érzik-e.) Olyan szavak és kifejezések is alapos végiggondolást igényelnek néha, amelyekről első ránézésre nem gondolnám... (Sőt, néha másodszori, harmadszori ránézésre sem, ami sajnos gondot is jelent.) Igyekszem mindent beleadni és még magamhoz képest is szorgalmasan dolgozni, de sajnos néha még így is messze landolok a reménybeli teljesítménytől. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése