2015. szeptember 3., csütörtök

Szakos tájékoztató 2015


Ma került sor az idei szakos tájékoztatóra, délben, a Kerényi teremben. Különösebben nagy hűhót nem csaptak a dolog körül, olyan értelemben, hogy a BTK beiratkozással kapcsolatos oldalán elejtett háromsoros megjegyzésen kívül máshonnan én nem értesültem az eseményről. Bár másodévesként nem is feltétlenül szükséges megjelenni, mert újdonságot viszonylag keveset hall az ember egy év után :)

Azért mégis elhangzott (és papírra nyomtatva elém került) olyan, amiről eddig nem tudtam. Ilyen például a Sereg Judit által tartott, BMVD kóddal (de csak nekünk, másodéves FTT-seknek) meghirdetett audiovizuális fordítás kurzus. Nagyon belelkesültem! :D És pont két kredit, amennyire még szükségem van a szabadon választandók teljesítéséhez. (Arról nem is beszélve, hogy nagyon szívesen foglalkoznék ilyesmivel diplomaszerzés után, de erről még fogok írni.) Szóval amint megláttam a kiosztott papíron ezt a tárgyat, serényen rávetettem magam a Neptunban, ugyanis ma délután négykor véget ér a rangsorolásos jelentkezés, erre az órára pedig már most túljelentkezés van. (Remélem azért nem csúszom ki!!) (Úgy tűnik, a tanszéken hagyománya van annak, hogy az utolsó napra időzítik a tájékoztatót, tavaly is így volt :D)

Horváth Ildikó tanárnő nagyon kedves volt, és szem előtt tartotta, hogy mi másodévesek már nem sok újat fogunk hallani, ezért hamarabb el is jöhettünk a tájékoztatóról. Füzetke helyett most papírokat kaptunk (amelyeket már fel is töltöttem a Facebook-csoportba, hogy mindenkihez eljussanak az információ-morzsák :D), ezen szerepelt a fentebb említett BMVD-s tárgy is. Mivel mi angolosok továbbra is rengetegen vagyunk (főleg a fordítók...), ezért a csoportbontás még mindig bejátszik az órarendünkbe. Egyetlen olyan gyakorlatot látok jelenleg, ahol az A1 és az A2 csoport összevonva lesz... ami kellemes létszám (elvileg 23 fő), kíváncsi leszek, milyenek lesznek így az órák :)

A tavalyi tájékoztató persze sokkal nagyobb élmény volt, mert akkor még semmit sem tudtunk semmiről :D Nem is voltunk egyébként sokan másodévesek, de azért képviseltettük magunkat :)

Jövő héttől szorgalmi időszak!  


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése